Vámpírok Vvardenfell szigetén

Az éjszaka élõhalott vadászai, kiknek lelke a testük foglya maradt, kikrõl számtalan legenda, elbeszélés - mese és valós történet kering. A legendák szerint Tamriel elsõ vámpírját Molag Bal teremtette, így ítélve körök kárhozatra egy legyõzött ellenfelét. A legenda viszonylag késõi - Dunmer - eredete ellenére igaz lehet, legalábbis a démonherceg szféráját tekintve. Megerõsíti ezt a nézetet az a tény is, hogy a nyugati civilizációkban elsõként a Második Császárság idejébõl maradtak fent említést érdemlõ beszámolók, melyek mindjárt több klánról is szólnak. A legenda számos változata ellenére, melyek némelyike egy legyõzött démonurat, a Templom egy szentjét, netán egy õsi hatalmas szörnyeteget neveztek meg, az elsõ vámpír egy elbukott kalandozó volt. Az Elsõ számos vérvonalat is megteremtett, melyek mindegyike az õsvámpír egy-egy fontosabb tulajdonságát örökölte. A vér hígulásával azonban a hátrányaik nem csökkentek: a napfény és a tûz ugyanúgy sebzi mindegyik leszármazottat.

Morrowind területén - hivatalosan - nem léteznek vérvámpírok. Ezt állítják legalábbis a Templom papjai, s ha állításuk nem lenne ennyire mereven demagóg, akár el is hihetnénk nekik. Valójában nagyon is "élnek", bár a Templom minden kétséget kizáróan megritkította a soraikat. Mit tudunk hát a vámpírokról?

A vérvámpírok

A klasszikus vámpírmesék alakjai. Élõhalottak és vérrel táplálkoznak, noha egyáltalán szükséges az életbenmaradásukhoz. Valójában - halottak lévén - nem klasszikus éhség az övék, a vérre csupán a testüknek van szüksége, melyet friss vér vagy mágia segítsége nélkül nem képes regenerálni. Kétségtelen azonban, hogy az idõsebb vámpírok olyannyira megszokják a vér ízét, hogy táplálékként kezelik azt, így pótolva a halandó életükben rögzült táplálkozási igényüket. Ennek ellenére a vámpírok nem feltétlenül gonoszak vagy vérszomjasak, legalábbis a fiatalabb tagjaik biztosan nem. Cyrodiil tartományban a nemesek körében szinte divat egy-egy vámpírral tartani a kapcsolatot, annak ellenére, hogy ez korántsem veszélytelen - a fiatal vámpírok között ugyanis elég nagy számmal fordul elõ a végsõ halál, köszönhetõen a vámpírvadász szervezeteknek, az általánosan elfogadott vallások papjainak és a hithû kalandozóknak. Míg azonban Cyrodiil tartományban némiképp elfogadottabb a vámpirizmus mint jelenség, addig ez Morrowind tartományban korántsem mondható el: a hûvös és zárkózott Dunmer nép itt is megmutatta, hogy tulajdonképpen kinek a területérõl is szól ez az írás. Ennek köszönhetõen azonban a tartomány és fõleg a sziget vámpírjai sokkal rejtõzködõbb életmódot folytatnak, melyet könnyûszerrel meg tudnak tenni, hiszen a Birodalom ezen területe bõvelkedik az elhagyott erõdök, sírok és romvárosok számában. A romok és a sírok sötétjében pedig a Templom és a vámpírvadászokat is túlélõk, s egyes kietlen területeken még a náluk is sokkal õsibb, igazi vámpír-rettenetek szövik terveiket és indulnak vadászni a gyanútlan utazókra, kereskedõkre. Vannak azonban olyan áldozataik is, akik képesek szembeszállni velük, õk többniyre a halandók tapasztalt harcosai, fegyverforgatói, varázstudói - vagyis a többségnél mindenképp erõsebbek. Egyben õk azok akik a legnagyobb veszélyt hordozzák, lévén nekik van esélyük túlélni a vadászatokat. A vámpír-vezérek tudják ezt és sokszor küldik ki a klán gyengébb tagjait az alig érezhetõen erõsebb ellenfél ellen, két okból is. Amennyiben a vámpír visszatér, úgy bizonyítja a rátermettségét és az erejét. Amennyiben nem tér vissza, úgy a klán nagy eséllyel egy erõsebb tagot szerezhet magának. A vámpírizmus ugyanis egy betegség, melyet egy vámpírtól kapott sebbel lehet megszerezni. Az áldozat testében három nap alatt terebélyesedik el a kór, mely a szokatlan kipihentség-érzésen túl semmiféle tünetet nem mutat, s ha a rövid idõ alatt nem keres fel egy papot vagy egy szentélyt a gyógyulása érdekében, akkor a harmadik nap végén - ám mindenképp éjfélkor - megkezdõdik a rövid ideig tartó átalakulás, melynek során meghal, hogy vámpírként ébredhessen fel az éjszaka közepén. Ha az áldozatot a vámpírklán tudatosan fertõzte meg, akkor hamarosan új, sötét társakra találhat, ellenben ha véletlenül vált vámpírrá, akkor nagy eséllyel egy számkivetett, élõ és holt által is üldözött pária válik belõle, míg utol nem éri a végzete, vagy a vérvonalához tartozó klánja valamilyen kisebb csoda folyamán be nem fogadja. Erre azonban nagyon kevés az esély és az ifjú vámpír biztosan számíthat rá, hogy a klán öregje szabályos öngyilkos küldetések kiadásának egész sorával fog megbizonyosodni az ifjú képességeirõl. Mindettõl függetlenül a számkivetett vámpír a szigeten sokkal nagyobb eséllyel bukkanhat a klánja nyomára, lévén a Templom három kivételével kiírtotta már mindegyiket. Az erõsek, a settenkedõk és a mágiahasználók azonban nagy eséllyel élnek túl minden csapást, ez pedig tükrözõdni látszik a túlélõ klánokon is. A Quarra vérvonal képviseli az erõt, tagjaik ereje és állóképessége kiemelkedõ, ösztönösen forgatják a súlyos fegyvereket és hordanak súlyos páncélokat, s a csatákba az Északiakhoz hasonlóan tomboló õrülettel határos bátorsággal vetik bele magukat, mely talán nem véletlen, hiszen a tagjaikat elsõsorban az Északiak közül választják. A Berne Klán vámpírjai inkább a lopakodást és a gyorsaságot választották, s elõszeretettel mérgezik meg az ellenfeleikek, s támadnak rá a már meggyengített áldozataikra - meglepõdnénk, ha kiderülne, hogy a császári embertípust kedvelik a tagválasztáskor? Az Aundae vér potens mágiahasználóvá alakítja a vámpírokat, kik a képességeiket kihasználva elsõsorban hipnotizálják az áldozataikat a táplálkozás elõtt. Még belegondolni is félelmetes, hogy a vérvonal kizárólag nemes elfeket emel a soraiba. Botorság lenne azonban elhinni, hogy csak a három vérvonal tagjai élték túl a Templom purgáló akcióit. Nagyon kevesen bár, ám mégis akadnak olyanok, akik tudnak például az Azura által a Salvel Sírboltba börtönzött õsöreg vámpírról, aki csak a saját fajtájával hajlandó szóba állni. Igaz, bántani nem bánt senkit... S, hogy a Templom még nem jutott el e vámpírig? Nos igen, az elbeszélések szerint a sírboltot a Vörös Hegy oldalába vájták. Ennek ellenére a vámpír hollétérõl tudók - kik nagyobbrészt a Telvanni Ház tagjai, szimpatizánsai - elvétve megpróbálkoznak egy találkozó létrehozásával, hogy megbizonyosodhassanak arról a Nyugaton már elterjedt nézetrõl, miszerint a vámpírizmus még a kifejlett stádiumában is csak egy betegség és visszafordítható folyamat. A mágikus hagyományok kutatói közül azonban nem mindenki szeretne errõl egy vámpírral értekezni, õk azok akik úgy gondolják, hogy Molag Bal közbenjárásával a folyamat visszafordítható, így a vámpír újra halandóvá válhat. Állításaikat alátámaszhatja egy régen élt Armiger, kik naplót vezetett vámpírlétének napjairól, s a csodálatos kigyógyulásáról, melyet Molag Bal szülõhelyén, az egykori Bal Ur városában nyert el. A naplóját sajnos a Templom indexre helyezte, így Morrowind területén csupán elvétve akadhatunk egy-két másolatára...

A hamuvámpírok

Az Ashlander törzsek legendáiban tûntek fel elõször, ám Dagoth Ur hatalmának megnövekedésével a Templom követõi is hamarosan megismerkedhettek a Vörös Hegy vámpírjaival. E lényeket sokan összetévesztik a vérvámpírokkal, azonban a táplálkozási szokásaikat kivéve midenben különböznek azoktól. Bár a hamuvámpírok is vért isznak, õk valóban élnek - több ezer esztendeje ugyan és némiképp õrülten, de élnek. Õk ugyanis Dagoth Ur testvérei, kikre a hagyományos gyógyító mágia és a varázslatok már nem nagyon hatnak, s kiknek a puszta létezésük is a természet megcsúfolása. Az õ vámpírizmusuk nem betegség, csupán egy õrült isten valóra vált álma, egy áldás, melyben a testvéreit részesítette. Nem alkotnak klánokat, azonban nincs is erre szükségük. A Templom az elmúlt évszázadok alatt, mióta tud a létezésükrõl, mindössze egyetlen hamuvámpírt volt képes elpusztítani, s a többiek után eredt neves hõsök, kik a Templom áldását és legnevesebb ereklyéit vitték magukkal sem tértek vissza soha többé a Szellemhatár túlsó oldaláról. A feljegyzésekbõl tudni lehet, hogy a Vörös Hegy õsi dwemer romjaiba fészkelték be magukat, melyekbe az óriási személyes hatalmukat is túlbiztosítva, az egykori és a közelmúltból toborzott hû követõik eltorzított hadseregét is telepítették...

Mai vámpírok…

Vámpírok léteznek, de ezek nem emberi formában vannak, mint ahogy a legenda tartja. A Föld létrehozott olyan élölényeket, amelyek harapnak és vért szívnak - a vérszívó denevérek, amelyek bizonyos trópusi országokat gyötörnek, és a legelö szarvasmarhákat vérveszteséggel gyengítik meg. A vérszívó denevérek lennének a vámpír legendák alapja? Így is lehet mondani, mivel a legenda egy hasonló élölényre alapozódik, amelyik egy másik világban fejlödött ki. Mint ahogy sárkányokat is hoztak a Földre idegenek az önmagukat-szolgálni orientációból, hogy megfélemlítsék az embereket, akiket késöbb a soraik közé reméltek verbuválni, éppen így lettek nagyméretü vérszívó denevérek a Földre hozva.

Akkor miért lett a denevér legendájából ember? A látogatások éjszaka történtek, mivel ezek a denevérek a földiekhez hasonló módon fejlödtek ki, vinnyogó hangokat használva egyfajta radarként, és a sötétség biztonságát használva a ragadozó madarak elkerülésére, melyek a rágcsálókat egy teljes értékü étrendnek tekintik. Az importált denevérek nagyok voltak, ám vékonyak. Repülés közben úgy néztek ki, mint a földi denevérek, de miután leszálltak, a felhajtható szárnyaik úgy néztek ki, mint kinyújtott karok - a vámpír a fekete galléros köpenyében. Vörös szemek? Igen, csakugyan, bármely közeli fényre a szemek, amelyekböl hiányoztak az éles napfényben szükséges védö pigmentek, csak a vér színét mutatták éppen a szem felülete alatt. És ahogy néhány szörös majomnak a Földön szörtelen, sápadt pofája van, pont úgy volt ezeknek a vámpír denevéreknek szörtelen pofájuk. Azért öket választották az önmagukat-szolgáló idegenek, mert hasonlítottak az emberekre, az alkonyatban. A halálra rémített áldozatok, megdermedve a félelemtöl, megszülték a természetfölötti erök vámpír-mítoszát.

Megtalálták öket és megölték öket karókkal? Megölték öket bármivel, ami kéznél volt, amikor felfedezték öket a sötét odúikban, és ami a legtöbbször kéznél volt, azok fakarók voltak. A kerítésoszlopokat kicövekelö parasztok a hegyes végeket használták fel arra, hogy a vadállatok támadásait elhárítsák, és a legtöbb esetben ez volt az egyedüli rendelkezésre álló fegyver, amikor vámpírok támadása ellen védekeztek.

Kik is a vámpírok? A klasszikus mesék szerint olyan élöhalott emberek, akik mások vérét szívják, azzal táplálva magukat. Korunk "vámpírjai" nem vért szívnak, és nem is okozzák mások halálát közvetlenül. Azokról az emberekröl beszélünk itt, akik maguk nem rendelkeznek kellö energiával, és azt mások energiájának megcsapolásával, leszívásával pótolják.

Ezeket az embereket az jellemzi, hogy kedvesek, szívélyesek, különbözö indokokkal keresik mások társaságát. Tevékenységük nem tudatos, ök maguk lennének a legjobban meglepve, ha valaki felvilágosítaná öket arról, mit is csinálnak.

Honnan tudjuk meg, ha valaki energiavámpír? Ha leülünk valakivel beszélgetni, és miközben semmi olyan nincs a beszélgetés témakörében, ami egyébként próbára tenné idegeinket, türelmünket, és mégis kezdünk fáradni, figyelmünk elkezd lankadni, akkor tudhatjuk, hogy ilyen emberrel akadtunk össze.

Felmerül a kérdés, hogyan védekezhetünk? A legegyszerübb, ha kezünket és lábunkat keresztbetéve rövidre zárjuk saját energia "áramköreinket". Vagy képzeljük azt, hogy egy energiával telt átlátszó üvegbúrát eresztünk lassan magunkra, ezzel feltöltve magunkat energiával.

Aki már ismeri az energiaküldés módját, annak javasolnék egy módot, ami nekem már bevált. Miután sokáig ellenáltam egy ilyen "vámpírnak", és még mindig nem akarta befejezni a beszélgetést, egy nagy adag energiát áramoltattam át magamon, és átadtam neki. Ekkor elköszönt, és sietve elment.

A halálsápadt Drakula kísérteties alakja, (vértõl csöpögö, tühegyes fogaival) a horror-irodalom jelképes figurája.

Akirõl mintázták nem kevésbé vérszomjas alak, akire hazájában nemzeti hõsként emlékeznek.

"Iszonyat és rettegés fogott el, amikor láttam, hogy a férfi lassan kimászik az ablakon, és arccal lefelé araszol le a kastély falán a félelmetes szakadék felé. Szétterült köpönyege mintha hatalmas szárny lett volna."

Jonathan Harker, az ifjú angol ügyvédbojtár pillantotta meg így a holdvilágnál nemes vendéglátóját egy vad, sziklás tájon, valahol az erdélyi Kárpátokban, a mai Románia területén.

Drakula gróf, (ez a sápadt, magas, mindig feketében járó alak), már elõzõleg is meglehetõsen különösen viselkedett.

Amikor az õsi családi kastély alatti 300 méteres szakadékból éjszaka farkasüvöltés hallatszott, a gróf szeme kigyúlt és felkiáltott: - Hallgassa csak, dalolnak az éjszaka gyermekei!

Amikor Harker elvágja magát borotválkozás közben, az idõsebb férfi “szemében démoni õrület lángjával" a torka után kap, de amint megérinti a döbbent vendége nyakában láncon függõ keresztet, visszahúzza a kezét.

Harker közvetlenül eme epizód elõtt vette észre, hogy bár Drakula a szobában áll, nem látható a borotválkozó tükörben.

A grófhoz utaztában az utolsó állomáson a fiatal angolt körülvették a parasztok, “ördög", pokol" dörmögték, és sûrûn hányták magukra a keresztet. Egyszer csak bezárva találja magát a hatalmas romos várkastélyba, melynek magas fekete ablakain egyetlen fénysugár sem hatol keresztül, és a bástyák csorba oromzata baljós fekete fogsorként meredezik a holdsütötte égbolt háttere elõtt". Vendéglátója, aki szemmel láthatóan egyedül lakja a komor erõdítményt, csak éjszaka mutatkozik. A rémült Harker kétségek közt vergõdik, mert nem tudja, látja-e még valaha szülõhazáját.

Mindannyiunk képzeletében Drakula elegáns, frakkos úr, akinek hideg kézfogása, elöugró szemfogai, parázsló szemei borzongást keltenek nemcsak a Drakula-regények - és filmek szereplöiben, hanem bennünk, olvasókban és nézökben egyaránt. Ezt a Drakulát egy ír regényíró, Bram Stoker teremtette közel száz évvel ezelött. A Drakula címü regény csekély irodalmi értéke ellenére is a "pszichológiai horror" egyik jelentös alapmüve lett. Stoker vámpír-Drakulája mögött neves történelmi személyiség áll, aki a XV. század második felében, Havasalföldön uralkodott, s már életében európai hírnévre tett szert kegyetlen tetteivel és törökellenes harcával. Így hát Stoker regénye igen bonyolult történelmi és néprajzi hagyományokon alapul, hiszen a vámpírhit is több száz éves kelet-európai hagyományra vezethetö vissza.

        A Drakula-történeteknek számos magyar vonatkozása is van. Maga a Drakula név eredete Luxemburgi Zsigmond korába nyúlik vissza. Drakula apja, a havasalföldi uralkodó család sarja, Vlad, tagja lesz a Sárkányos Társaságnak, s felveszi a Vlad Drakula ("draco", mint sárkányos, illetve "drakula" mint románul a démon) nevet, mely átszáll fiára is. A fiatal Drakulát Hunyadi János veszi védelme alá, s ö maga segíti trónra. Késöbb Mátyás király pártfogoltja egészen 1462-ig, amikor a magyar király elfogatja és tizenkét éves budai és visegrádi fogságra ítéli. Ezután ismét Havasalföld trónján találjuk, majd néhány hónap múlva ellenségei meggyilkolják. Kegyetlenségeiröl már a XV. század második felében a nagy német kereskedövárosokban, Nürnbergben, Lübeckben, Bambergben, Ausburgban, Lipcsében 6-8 oldalas brosúrák, azaz újságlapok jelennek meg. Például a lübecki kiadás egyetlen példányát az Országos Széchenyi Könyvtárban örzik.(...)"

Sz. Farkas Jenö: Drakula vajda históriája, Budapest, 1989
(részlet: 7-8. oldal)

A vámpír

Ha reggel hullafáradtan ébredsz, és úgy érzed, elhagyott minden erőd, vizsgáld meg a tükörben jó alaposan a nyakadat, hátha találsz rajta két pici szúrásnyomot…

Szeretünk borzongani. Tudják ezt jól a horrortörténetek, filmek szerzői, ezért szinte minden héten látható valamelyik csatornán, valamelyik moziban minden idok legijesztőbb szörnyetege, a vámpír. A Nyolcadik utas-féle nyáladzó rémek (örök rejtély marad számomra, miért gondolják a filmrendezők, hogy annál jobban félünk a szörnytől, minél több, változatos színű nyál csorog belőle…) már a videón felnőtt ovisok számára is inkább mulatságosak - a vámpír alakja azonban túlságosan mélyen gyökerezik bennünk annál, hogy legyintve nevessünk rajta. Nevetünk, persze, meg hülyéskedünk mindenféle műanyagfogakkal, de azért mégis…. Brrr!
Vámpírügyekben amúgy is érintettek vagyunk, miután az európai közvélemény (vaskos földrajzi tévedések alapján) a történelmi Magyarországot tartja a fo vámpírlelőhelynek, sőt, Hollywood legnevesebb vámpírszínésze is magyar (Lugosi Béla) volt.
A magyar mondavilágban ennek ellenére nem bukkannak fel vámpírok (egyéb szörnyek annál inkább), és a vámpírgyanús sztorikról is sorra beigazolódott, hogy szerb, román, lengyel településeken estek meg. A vámpír ugyanis alapvetően görög, illetve szláv találmány, amely bolgár, román közvetítéssel borzolja évszázadok óta az európai ember idegeit.

A mai ember számára a vámpírt Bram Stoker Drakulája jelenti. Drakula (Vlad) valóságos történelmi alak, Havasalföld fejedelme volt Mátyás király korában. Ha Segesváron jársz, érdemes megnézni a házat, ahol született - roppant büszkék rá. (Ma vendéglő üzemel benne, ott kapható a stílusosan vérvörös színű Dracula-Vodka.) A fejedelem híres kegyetlensége miatt a Vlad Tepes (kb. Karós Laci, ejtsd: cepesz) gúnynevet kapta: Aki nem tetszett neki, azt ugyanis nemes egyszerűséggel karóba húzatta (Hiába no, ez a középkor. Ha ismered a történelmet, tudod, hogy a mi királyaink sem voltak éppen szégyenlős kisfiúk). E vérengző zsarnok alakját kapcsolta össze Stoker a különféle rémmesék vérszívóival, talán a karó motívuma alapján - e regény jóvoltából röpköd ma is egy román fejedelem denevérszárnyakon és tízcentis szemfogakkal a filmvásznon.

Figyeld meg, hogy a "kultúr"-vámpír milyen érdekes kettősséget képvisel: egyfelől borzadunk és félünk tőle - végül is itt egy hulla eszi az embert - másfelől valahogy mégis vonzónak találjuk (ez különbözteti meg az összes egyéb szörnytől, pl. a zombitól, mert azok kizárólag undorítóak). Ezért aztán a férfi vámpírok lenyugözően jóképű pasasok (ld. Brad Pitt), a női megfelelőik elbűvölően gyönyöruek (Sarah Michelle Gellar) - annyira, hogy minden borzongás ellenére van az emberben egy "üsse kő, hát csak harapjon" érzés…
Nos, a pszichológusok szerint a halál és a szex misztikája elég közel áll egymáshoz. Ez az ellentmondás teszi az utóbbi idők egyik legjobb filmjévé F. F. Coppola Drakula-feldolgozását is.

A vámpírok létezésével kapcsolatban már tudományos magyarázat is született: egy ritka betegség, a porfiria produkálhat hasonló tüneteket. A beteg szervezetéből hiányzik egy vérképzéshez szükséges anyag, nem bírja a napot, halottfehér az arca, kómába eshet, ezért előfordulhatott, hogy élve temették el. Természetesen ettől még nem nőnek denevérszárnyai és óriási fogai, ez már a görög, szerb parasztok fantáziájának szüleménye. Csak sajnálhatjuk szerencsétlen betegeket, hiszen régen valószínűleg kihegyezett karóval "gyógyították" meg őket.

Vámpírra akarsz vadászni? A többszázéves recept: éjfélkor, teliholdnál vezess ki egy egyéves, szenteltvízzel meghintett hófehér kancát a temetőbe, és amelyik sírnál megbotlik, ott a vámpír. Kell még ásó, kihegyezett karó - a többit már tudod. Életkorodtól függően kb. két-három évet kaphatsz garázdaságért és temetőrongálásért - de a vámpírnak annyi!
Ha művészi igényű ijesztgetésre vágysz, olvasd el Maupassant Horla-ját, és Sheridan LeFanu Carmilla-ját. Megnézni érdemes a már említett Coppola-film mellett Murnau 1922-es Nosferatu, a vámpír c. némafilmjét, mert szinte valamennyi későbbi vámpírfilm (pl. Herzog Nosferatu-ja, Klaus Kinskivel) ezt veszi alapul.

Kellemes borzongást!

Megvérzés

Ez a fogalom az amikor egy emberből félvámpír lesz. Úgy is mondhatnánk hogy az illatő vámpír vért ad az embernek. Ezt úgy viszik véghez, hogy mindkettejük a 10 kézujjbegyein egy kis vágást ejt a vámpír a hosszú hegyes, éles körmével. Elkezd folyni a vér. Egymáshoz illesztik a tenyerüket, majd a vámpírvér az emberbe- és az embervér a vámpír ereibe csordogál. Ez a könnyebb módja ennek. Mielőtt egy vámpar vért adna egy embernek, azelőtt tisztáznia kell előtte mindent, az élettartamát, a külső változásokat, és hogy nem lehet felesége és gyereke sem. Ha ezek után az illető a vámpírlétet választja akkor tiszta lelkiismerettel a vámpír megvérezheti. Gyerekeket azonban csak nagyon ritkán véreznek meg, de azért előfordul. darren Shant is gyerekkorában vérezték meg és Paris Skylet pedig 2 évesen!

Félvámpírok

A félvámpírok a megvérzés után a mesterük mellett maradnak általában az mellett aki megvérezte őket, és ő tanítja meg az "újoncot" a vérszívás, vadászat és efféle dolgokra. A félvámpírok ötször lassaban öregszenek mint az ember. Gyorsabbak, erősebbek, jobb az érzékszerveik, mint nekünk embereknek. Akkor lesz a félvámpírból vámpír ha a Hercegek is úgy döntenek. A félvámpírok még nem képesek suhanási sebességet elérni.

Vámpírok

A vámpírok nem olyanok, mint amilyennek lefestik őket, hogy hatalmasra nő a szemfoguk, az sem ( Darren is próbálta), hogy a szenteltvíz meg a kereszt legyőzi a vámpírt. Egy kifejlett vámpír sokkal izmosabb, mint az ember, sokkal gyorsabb, képesek suhanni ilyenkor olyan gyorsan mennek, hogy az ember nem látja őket, és a reflexük is tökéletes. Érzékszerveik nagyon kifinomultak. Körmeik olyan erősek, hosszúak és élesek, hogy egy oló sem fog rajtuk, átüti az emberbőrt is. Tízszer lassabban öregszenek mint az ember. A félvámpíroknál mindenben felülmúlják őket.

Vámpírlét

A vámpírok a becsületről a hűségről híresek. Kurda csak azért tudott vámpírokat rossz útra téríteni, mert azokat ő vérete meg és már arra tanította őket. A vámpírok továbbá nagyon szerettek harcolni, mint Arra. Ha valakit kihívtak és az visszautasította annak a becsületére esett folt. Mindegyikükben égett a bizonyítási vágy. Van aki az Avatási próbákat rengetegszer kiállta, azért, hogy magát vizsgáztassa és, hogy mások elismerjék erejét és tehetségét. Az a vámpír aki már gyenge ahhoz, hogy eltartsa saját magát, az örömmel ment a Halál Termébe, hogy szemtől szembe nézzenek, a halállal, hogy megmutassák neki, hogy nem félnek tőle. Azonban aki áruló volt és a Halál Termére ítéltek, azt háttal bekötözött szemmel és megkötött végtagokkal dobták le. Ez egy nagy mégszégyenítésnek tartották. Sokan azonban azt, hoyg az öregek meghaljanak nem tartották jónak. darren is ellenezte.

A vámpírok hegye

A hegy nem volt a legnagyobb abban a hegységben. Darren teljesen máshogy képzelte el mint valójában. Ő egy palotát hitt, de ez értelmetlennek bizonyult. Ez egy hegy volt, s a hegy belsejében alagútrendszerek. Minden egyes vámpírnak jutott egy cella. A cellákben koporsók voltak, de Darren esetében függőágy. A szállásmester itt Seba Nile volt. Az alagutakat senki nem térképezte fel, így sosem tudták, hogy melyik alagút az amit még lehet használni. Rengeteg Terem volt. A Termek: 

Osca Velm Terme: egy kisebbfajta barlang volt. A falára ráírták azoknak a nevét akik megjelentek a vezérkar ülésére. Itt pihentek és ettek a megérkező vámpírok.

Khledon Lurt Terme: Ez az étkező terem.

Perta Vin-Grahl Terme: Ez egy hatalmas cseppkőbarlang volt. Két természetes vízesés zubogott. Itt fürödtek a vámpírok.

Basker Wrent, Rush Flon'x, Oceen Pird: Tornatermek. Hatalmas barlangok.

Halál Terme: Itt az öreg vagy áruló vámpírokat ledobják a Terem plafonjáról a nyársak közé.

Az Utolsó Út Terme: Ez a Terem a folyó mellett van, s a halottakat a folyókon eresztik ki a hegyből.

Hercegek Terme: Itt üléseznek a hercegek. Megvitatják a dolgokat, vagy ítélkeznek.

Corza Jarn Terme: Itt az újonc tábornokok harci kiképzése folyt.

Ba'Halen: Ez egy barlang ami tele van pókokkal. Seba szokott ide járni és figyelni a pókokat. darrennek a viszketéseit is a pókháló mulasztotta el amit innen hoztak.

Vámpíritek

A vámpíritek a vámpírok oldalán álló emberekből verbuvált hadsereg, amik főként a vémberek miatt jöttek létre. Ezt Debbie Hemlock és Alice Burgess agyalta ki. A sereg használhatott lőfegyvereket mert nem kötötték őket a vámpírok szabályai. Nem voltak megvérezve. Nevüket a vámpír szóból kapták. Főként az utcán kolduló emberekből álltak. A két nő viszonylag gyorsan verbuváltak koldusból katonát. Míg a vámpíritek a vémberekkel küzdöttek, a vámpírok nyugodtan küzdhettek a vérszipolyok ellen.

Nem olyan könnyű egy vámpírral összefutni Romániában, mint ahogy azt a turistacsalogató prospektusok ígérik. Mi mégis nekivágunk, hogy előkerítsük az igazi Drakulát. A Köd Az egykori havasalföldi vajda, Vlad Tepes köré épült vámpírmítosz körüli legújabb fejlemények annyira bonyolultak, hogy még a vámpírológiában jártasakat is összezavarják az események. Az utóbbi hónapok legfrissebb hírei Drakuláról: Segesváron, több millió eurós beruházással egy Disneylandhez hasonló Drakula-parkot szeretnének építeni, de lehet, hogy mégsem oda, hanem a Brassó melletti Bran gótikus kastélya mellé, azt azonban épp egy hercegnő próbálja visszaigényelni, különben is, Vlad Tepes sosem lakott ott, nem is volt vámpír. Ezt a Drakulához méltóan ködös szituációt csak a helyszínen lehet tisztázni, ezért irány Segesvár, hogy felkutassam, hol van a vérszívó eltemetve. A Budapest--Segesvár vonatjárat gyötrelmeivel senkit nem fárasztanék, a nyolcórányi zakatolás hangutánzó szavai helyett inkább felvázolom a Drakula-legenda kialakulását. A Legenda Vérszívó lényekkel kapcsolatos legendák szinte minden magára valamit is adó nép hiedelemvilágában feltűntek. Egyesek szerint az alapötletet a trópusi, vérrel is táplálkozó denevérek adták. Mások a többi rémalakkal együtt az ember tudatalattijának és piszkos fantáziájának tulajdonítják a vámpírok születését. Az igazi áttörést Bram Stroker Drakula című novellája jelentette, amelyben az angol író olyan mesterien gyúrta össze az ősi hiedelmeket a maga hátborzongató, gótikus hősével, hogy az olvasók napokig nem tudtak aludni. Strokernak nagy szerencséje volt, hogy poros angol könyvtárak mélyén rátalált Vlad Tepes történetére, hiszen kevés történelmi alakra illene jobban a vámpírjelmez: Havasalföld egykori uralkodójának kegyetlen vérszomjasságáról és rémtetteiről több zaftos középkori krónika és népi mendemonda regél. Mindezt fokozza a havasok sötét erdőkkel és komor hegycsúcsokkal tarkított, távoli, baljóslatú tája, amelynek népe amúgy is bővelkedik szellemekkel, vérszívókkal és szörnyekkel teli mesékben. Stroker egy angol kastély ihlettel teli környezetében írta meg hátborzongató rémregényét, ám a Kárpátokban sosem járt. A vérszipoly városa A kalauz ébresztett Segesváron, így szó szerint az álomból kerültem társammal a történelmi vámpír, Vlad Tepes szülővárosába. Segesvár egykor a Nagy-Küküllő vármegye szászok lakta székhelye volt. A XII. század végén épült vár ma a világörökség része. A reggeli ködfoszlányoktól csipkés, romos tornyok, a gótikus formákat őrző vártemplom és a gyakran rossz állapotban lévő, de középkori bájukat őrző házak, a szűk macskaköves utcák jó vadászatot ígérnek. Vlad Tepes szülőháza közvetlen a vár főbejáratánál, a híres Óratorony mellett található. Egy középkori hangulatú, rémisztő vámpírgiccsszobrokkal megbolondított étterem működik benne. Rögtön fejest ugorva a kalandokba betértünk egy kávéra a Drakula-presszóba. Sajnos semmiféle gyanús, vérszívó tevékenységre utaló jelre nem akadtunk, bár a felszolgáló rendkívül mogorva volt, de ez még nem ok boszorkányégetésre. A románok hozzáállása felemás nemzeti vámpírjukhoz. Ceausescu, a "vörös Drakula" 1989-es kivégzéséig Stroker könyve nem jelenhetett meg, és tilos volt bármiféle összefüggést keresni vagy hangoztatni az egykori uralkodó és a vérszívók között, hiszen a románok, ha nem is a legnagyobb, de egyik nemzeti hősüket tisztelik III. Vladban. Csak 1989 után ébredtek rá, hogy a vámpírhistóriából pénzt lehet csinálni, és Drakula végre kimászhatott a kriptából, hogy fellendítse a romániai turizmust. A Karóba húzó Vlad Tepes annak a II. Vladnak fia, akit a Dracul, azaz Sárkány lovagrend tagjaként Vlad Dracul néven ismertek. Ez a szó nagyon hasonlít a helyiek ördög szavára (ez mozgatta meg Stroker fantáziáját is). 1460-ban Vlad a pápa felhívására hadjáratot indított az ozmánok ellen, de sem a magyarok, sem a kereskedővárosok nem segítették, sőt Mátyás király még egy trónkövetelőt is támogatott vele szemben. A dühös uralkodó büntetőhadjáratot indított Brassó ellen, ahol több száz kereskedőt a kor szokásai szerint karóba húzatott, és a krónikák szerint élvezettel nézte végig szenvedésüket. A nép ettől kezdve Vladot a csöppet sem hízelgő Karóba húzató néven emlegette. 1462-ben a törökök elözönlötték Havasalföldet, Brassó is lázongott a totális hatalomra törő Vlad ellen, és bepanaszolták Mátyás királynál, aki Visegrádra, majd Pestre száműzte. Később csatlakozott Mátyás keresztes hadjáratához, és megpróbálta visszaszerezni trónját a törökökkel szimpatizáló III. Basarabtól, de az összeesküvők végül lenyakazták. Drakula Land Sem a Drakula-szobor kihívó, de szomorkás szeme, sem a kétes forrásokkal és ellentmondásokkal teli történelem nem segített közelebb jutni az igazsághoz. Ezért inkább benyomásainkra hagyatkozva felmentünk a híres Óratoronyba, hátha a magaslesből észreveszünk legalább egy vérszívó alakot. Ide, Segesvár mellé akarnak építeni egy Drakula-parkot, amely állítólag hullámvasútjaival mágnesként vonzaná a külföldieket. A beruházás kimenetele kétséges, hiszen az a turista, aki Romániába látogat, nem biztos, hogy vidámparkban szeretne vattacukrot majszolni, inkább a vadromantikus természeti és történelmi tájra kíváncsi.
	A vámpírkastély Benyomásokkal gazdagon, de zsákmány nélkül Brassóhoz közel, Branban, azaz Törcsváron folytattuk a fantomvadászatot. Késő este érkeztünk meg a turistaházhoz, hátizsákunkban két üveg Drakula vére nevű merlot borral. Később a tornácon dideregve figyeltük a hegyi éjszakát. Néha még farkasvonyítást és medvecammogást is hallani véltünk, de lehet, hogy csak a környék kutyái ijesztgettek minket. Annál nagyobb az öröm másnap, amikor a reggeli kékes ködben megláttuk a Havasok erdőkkel borított, vadregényes csúcsait. Az üdülőfalu mellett, a kopár sziklacsúcs töretlen folytatásaként nőtt ki a hegyből a híres Bran-kastély, amely -- bár soha nem volt lakhelye a történelmi Drakulának -- gótikus látványának és mesebeli környezetének köszönhetően a vámpírfilmesek kedvelt forgatási helyszíne. A nyugat érdeklődésén felbuzdulva a telekárak az utóbbi pár évben megsokszorozódtak, a falut és a várat szépen kicsinosították. A kastélyt 1377-ben Nagy Lajos magyar király megrendelésére a szászok építették, később fontos szerepet kapott a török elleni védelemben, majd Brassó a román királyi családnak adományozta, akik száműzésükig nyári rezidenciaként használták. Most a királyi család leszármazottja, az Amerikában élő Ileana hercegnő próbálja visszaigényelni az államtól, de a közpénzekből történt nagyszabású renoválás után erre nincs sok esélye.

Egy XV. századból származó kéziratra bukkantak Svájcban, amely a román herceg, Vlad Tepes, a mitikus Drakula rémséges tetteit beszéli el. A kutatók szerint a hétoldalas könyvecske az egyik legrégebbi olyan szöveg, amely az 1430-ban született és 1476-ban meghalt herceg életének részleteiről számol be.
A dokumentum Svájc északkeleti részén, St. Gallen apátságának híres könyvtárából került elő, ahol feltehetően már évszázadok óta megbújt. 1820-ban egyszer már ráakadtak, de később a feledés homályába merült. Karl Schmucki, a könyvtár tudományos munkatársa fedezte fel újra a kéziratot akkoriban, amikor a Havasalföld kétes hírű előkelőségéről szóló új könyvét írta. A szöveget 1460 és 1470 között jegyezte fel két szerzetes, akiknek sikerült megszökniük Vlad Tepes karmaiból. Az őrült herceg őket is karóba akarta húzatni, ami egyébként „kedves” foglalatosságai közé tartozott.
A drakula szó románul démont jelent, s a rém még az apjától örökölte ezt a nevet. Uralma alatt, 1456 és 1462 között a herceg állítólag több ezer embert gyötört halálra. A St. Gallen-i kézirat többek között elbeszéli, miként ejtett foglyul háromszáz cigányt, akik közül hármat megsüttetett, a többieknek pedig meg kellett enniük a szerencsétleneket.
Az erdélyi vérszívó mítoszát egy ír regényíró, Bram Stoker teremtette meg a XIX. században, amikor megjelentette Drakula című könyvét.
A most előkerült kéziratot – több más dokumentummal együtt – még ezen a nyáron kiállítják St. Gallenban.

Drakula vajda tetteinek krónikája egy ősnyomtatvány lapjain

            Az 1480-as évek táján kezdtek megjelenni az első újságszerű kiadványok, röplapok, melyek aktuális eseményekről tudósítottak, olyanokról, melyek sokakat érdekelhettek, főképp a török háborúkról, majd a 90-es évektől az új világ felfedezéséről is. Vásárok alkalmával nagyon kelendőek voltak a hátborzongató történetek is, példányaik gyorsan vevőkre találtak, s éppen ezért a különböző nyomdák újra és újra kiadták őket.

Az 1485-től a 16. század közepéig Németországban számos kiadásban jelent meg Drakula (Vlad Ţepeş) havasalföldi vajda kegyetlenkedéseinek története, mely az akkori közvéleményben Európa-szerte nagy feltűnést keltett. Eddigi ismereteink szerint a legkorábbi fennmaradt kiadása az itt bemutatott kicsiny füzet, melynek nyomdászát  betűtípusai alapján lehetett meghatározni: Bartholomaeus Gothan nyomtatta Lübeckben 1485 táján. E kiadásnak a világon ismert egyetlen példánya a könyvtáralapító Széchényi Ferenc gyűjteményével került a nemzeti könyvtárba.[1] A mindössze 6 levélből álló mű középalnémet dialektusban meséli el a "karóbahúzó" gróf erdélyi  és havasalföldi rémtetteit az 1456-1462 közötti évekből.

A történetnek nem ez a nyomtatvány a legkorábbi ismert változata, a heidelbergi egyetemi könyvtár egykorú kéziratban őrzi Michael Beheim verses munkáját Drakuláról.[2] Beheim német vándordalnok volt, 1456-tól egy ideig Cillei Ulrik, majd V. László magyar és cseh király szolgálatában állt egészen annak haláláig (1457. november), s 1462-ben érkezett Bécsújhelybe III. Frigyes császár udvarába.[3] Beheim a forrását is megemlíti, mindezeket egy Jakab nevű ferences szerzetestől hallotta, aki éppen a vajda elől menekült a bécsújhelyi kolostorba. Bleyer Jakab forráskutatása szerint valószínűsíthető, hogy a barát elbeszélését ott jegyezhették le, majd egy-egy másolata eljutott a lambachi és a st.-galleni kolostorokba is, hiszen ott is őrzik egy-egy 15. század végi kéziratát.[4]  Ezeknek szövege  tartalmilag egyezik a nyomtatott újságlapéval, csupán a nyelvük tér el, más-más nyelvjárásban íródtak. Az elmúlt évtizedekben újabb két német nyelvű kézirata került elő, az egyik Colmarban, a másik Londonban, mindkettőjüket a 15. század utolsó negyedére datálják.[5] Beheim Heidelbergben őrzött szövege viszont részletesebb, nem csupán a rémtetteket írja le, mint a másik két kézirat, hanem későbbi, éppen aktuális esemé